„Csak ekkorák??? És mégis hatnak?” Látom a gazdik hitetlenül csodálkozó szemeit, amikor megmutatom nekik a golyóstoll hegy méretű kis gömböcskéket. Kicsit elborzadnak a tű méretén, amin keresztül behelyezzük. (6 vagy 8 cm hosszú, 1,2 mm átmérőjű) Ekkor kezd a dolog kicsit hitelesebbé válni, ekkor látom, hogy kicsit megnyugszanak, a borzalmas méretű tűt látva, szinte kirázza a hideg őket és érzik a fájdalmat, amit okozhatna. És ezen a ponton van meg igazából a bizalom, mert ez már VALAMI, a golyócskák hihetetlenül semmik.... Pedig a vicc az, hogy valóban csodákra képesek. Aprócska méretük ellenére képesek talpra állítani egy lebénult 7o kg-os német dogot is... És ehhez bizony ész kell nem erő.
Az alábbi rövid kis történet arról szól, hogyan is történt az eset, és mi volt az a kulcs pillanat amikor eldöntöttem, hogy kipróbálom és mikor lett ez mások számára is elérhető.
Kicsit romantikus leányregényrészleteket fog tartalmazni az iromány, de egy biztos. Minden szava igaz.
2o13 ősze volt, amikor kedves és imádott leonbergi kan kutyusomon észrevettem a mozgásának bizonyos mértékű korlátozottságát. Elhessegettem a gondolatot, hogy baj lenne, úgy éreztem belemagyarázom az egészet – de sajnos minél többet nézegettem, annál jobban rajzolódott ki bennem a szomorú tény. Kedvencem – bármennyire is ezereurosmestertenyészői ivadék – bizony diszpláziás. Erre utalt a folyamatos lábremegés, a csálé ülés, a sétákon való gyors fáradás, a futáshoz, mozgáshoz való, kissé „lógós” hozzáállás. A helyzet fokozódott amikor már nem volt hajlandó beugrani a terepjáróba és gyakorlatilag tarthatatlanná vált, amikor a séták során 1oo méterenként leült, és egy alkalommal pedig egy iszapos patakban lábtőig elsüllyedve, egy perc után „föladta azt a küzdelmet és célt, hogy kijöjjön hozzánk a meredek partfalon.
Ekkor kezdtem bújni éjt nappallá téve az internetet, mert éreztem, hogy kell lennie egy olyan megoldásnak valahol ezen a világon, ahol nem kaszabolják kutyám csontjait, izmait, és nem kell éveket lábadozással töltenie, mely egy nagytestű kutya esetében életének kb 2o%-a is lehet (egy év a rehabilitáció egy combcsontfejezésből, utána jön a másik – a kutya élete max 1o év)
Fáradozásaimat siker koronázta. Rátaláltam Dr. Terry Durkes Minnesotai Klinikájára, ahol több mint negyven éve az aranygolyóbeültetést (Golden Bead Implant – GBI) alkalmazza az állatokon különféle mozgásszervi problémák alternatív, szelíd megoldásaként. Az eljárás nem műtét, nincs hosszú rehabilitáció, a költsége kb. ugyanannyi mint egy belső csonkolásnak....
Egész éjjel olvasgattam a web oldalát, néztem egyik videot a másik után, és másnap felvettem vele a kapcsolatot e-mailen.
Mivel nem rendelkezem egy élő Mikulással, nem adatott meg sajna, hogy Minnesotába szállítsam 7o kg-os négylábú családtagomat. Igy egy akupunktúrában jártas állatorvost beszéltem rá arra, hogy hajtsa végre a beavatkozást kutyámon. A „rábeszélés” sikerült – talán kicsit túlságosan is – és azonnal elmélyedtünk minden rendelkezésre álló irodalomban. Éjt nappallá téve böngésztük közösen a netet, olvastuk azokat a tanulmányokat amiket az USA-ban, Hollandiában vagy Németországban akupunktőr szaktekintélyek írtak a témában. Mivel választott állatorvosom nem bírta az angol nyelvet, jómagam pedig anyanyelvi szinten... így minden létező irodalmat elolvastam, lefordítottam neki. Számtalan éjszakánk Skype-olással telt, melyekből a legtöbb és leghasznosabb információkat a már említett Terry Durkestől kaptuk. Készséggel és a soha máshol nem tapasztalt önzetlenséggel adta át tudása legjobbját.
Rövid idő., de annál több áttanult éjszaka és nappal után döntöttünk: Caspi, ez én szívem legcsücske lesz az első aranygolyós ebben az országban
A beavatkozás problémamentes volt, Caspika aludt mint a tej, a szívünk a torkunkban dobogott, de egy óra sem telt bele és ez a hatalmas medve már a saját lábán állva csodálkozott hogy miért hiányzik a hátsójáról annyi szőr...
Megkönnyebbültünk mikor hazaértünk, örültünk hogy túl voltunk rajta. Lesz ami lesz volt mindkettőnk fejében.
Teltek múltak a hetek és apró kis fejleményekre, változásokra lettem figyelmes. Jóformán árgus szemekkel lestem kutyám minden mozdulatát, és már minden szőrszálrezdülésébe valami változást akartam látni.
Egy héttel a beültetés után azonban már biztos voltam benne, hogy nem csupán magamat áltatom. Caspi végigjött velem a 3 km-es sétán anélkül, hogy egyszer is megállt volna. Ez a javulás folyamatos és látványos volt majd fél év múlva, mintha „megérkezett” volna a végső állapothoz. És az maga volt a csoda. Mert visszakaptam a kutyámat, azt a vidám, mozgékony, aktív leonbergit, aki mindenben hű társként követett. Szaladt, felugrott a kocsiba, játszott, visszaépültek ré az izmok, megállíthatatlan energiabomba lett ismét.
És ezen a ponton elindult a fantáziám.. Ha neki segített, akkor hány másik kutyának segíthet megmenekülni a gerinc és csípőproblémáktól..
Folytatás következik...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
