Kajla, füligláb nyalonc,
kölyökkutya a kertben,
felugrik, mancsfontos ruhád.
Kacagsz, a lelked rendben!
Neveled, gondosan, dicsérve
Fogod a pórázt, figyelsz.
Akarja, hogy szeresd őt örökre
adj bizalmának hitelt.
Társad, árnyékod, barátod
vidám társ hosszú utakon
kirándultok, játsztok, és futtok
sikongatva, át a patakon.
Csatakos szőrét megrázza,
ősz szőrszálat találsz, megijedsz;
- mégsem él örökké?
Minden hiába, amit megtehetsz?
Vén csontját süti az őszi nap,
napcsíkba fekve zihál.
De látod a régi kölyköt benne
ki csínyekkel a nyomodba' jár.
Apró földhányás a kert végében,
könnyed áztatja a hantokat.
Virágos fát ültetsz fölébe:
- óvni vén kutya csontokat.
Kölyök kutya ás fa tövén:
Hasonlít-e? Csak lesed ...
Pont mint a régi - mondond néha
És elölről mondod az éneket.
Kajla, füligláb nyalonc,
kölyökkutya a kertben,
felugrik, mancsfontos ruhád
kacagsz, a lelked rendben!
(Oszd meg, ha te is érted a verset!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
