A barátnőmmel slattyogtunk a Dunán, körülöttünk a falka, meg az ő fehér macskája, aki úgy sétál velünk,mintha kutya lenne. Arról dumáltunk, hogy fejlődött velünk a gazdiság. Mindketten kicsi koruntól állatbolondok vagyunk. Kutya, ló, cica ...
Gazdinak lenni már gyerekként élmény volt. De mennyire más! Mennyire más tudás kellett akkoriban ahhoz, hogy kutyás legyen az ember ...
A Kutya újságban olvasottak alapján, magunk neveltük odahaza a kutyát. A kutya gyógyítása jórészt egy mondatból állt: Ebcsont beforr! Szigorral, erővel, ahogy tudtuk, úgy neveltünk.
Mindenki Kántorról ábrándozott, vagy éppen menőzött a dalmatájával, esetleg Lessie örömére a skót juhásszal. Azért a többségnek a keverék jutott, akit akkoriban még korcsnak mondtak - ma már ez sértő.
És hol tartunk ma?
- Megértő nevelés, Fennel trükkjei, tükör módszer ...
- Már nem ütnénk meg a kutyát, mert tudjuk, nem kell.
- Már nem erővel, hanem tudással dolgozunk velük.
- Már csak arra kell a póráz, hogy kontaktusban legyünk - de a fegyelmezéshez nem.
- Ma már az állatgyógyászatban is sokkal többet tudunk, mélyebbek az ismereteink.
Arra gondoltam, ma este beszélek a kutyásság evolúciójáról. Hogy hogyan válik egy sima gazdiból lassan, fejlődve, lépésenként valaki tudatos és JÓ gazdivá, olyanokká, akik ide járnak hozzám a patikába.
Itt az élő bejelentkezésem a témáról:
Amúgy te mennyi fejlődtél az utóbbi időben, mint gazdi? Mesélj!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
